MAKRAMÉ ANGYALSZÁRNY PREMIER, EVENT, PHOENIX special edition Olaszországban

Annyi minden van a fejemben, hogy hirtelen nem is tudom, hol kezdjem... Talán ott, hogy évek óta Olaszban töltjük a nyári szabadságot. Bármikor kérdés nélkül szedném a sátorfámat és kiköltöznék és azt is elképzeltem már magamnak, milyen boldog lennék, ha egyszer a saját márkámmal kapcsolatosan adódna lehetőségem kint dolgozni.
El is kezdtem a nyelvet tanulni, és szerencsémre - minden elfogultság nélkül mondom, hogy - a legjobb kezekbe kerültem. Csak pislogtam, mikor beültem az első órára és csak olasz szót hallottam, azt hittem rossz helyen járok és hogy valami haladó kurzus, de nem... :D Azóta éppen pontosan 100 órát töltöttünk el együtt, aminek még a vírus sem szabhatott gátat, mert online mindent folytattunk. És ebben a bejegyzésben először szeretnék köszönetet mondani most a tanárnőmnek, mert az ő tanítása nélkül nem tudtam volna eljutni oda ahova! 

Aki emlékszik, a karantén időszak alatt rengeteg maszkot levarrtam, elsősorban a frontvonalban dolgozók részére. Emellett pedig a PHOENIX kollekción és a Makramé Angyalszárnyon dolgoztam titokban, de ez még nem minden...

blog2png
Mert a sok csomózás mellett önnön márkám menedzsereként rengeteg háttérmunkálattal, intézkedéssel és több hónapos szervezkedéssel végül ott voltam, hogy... IGEN! megvan a kinti esemény, a dátum és a helyszín, ahová én, Dénes Dalma már rendelkezek aláírt részvételi dokumentumokkal. Egy lehetőség. Merjek-e élni vele úgy, hogy tudom, mekkora pusztítást végzett az adott országban a koronavírus? Kockáztatni? Nem mondom, hogy nem volt bennem félelem. De úgy gondoltam, nem véletlenül alakult így és ha problémának kell lennie az út során, akkor azt úgy sem kerülhetem el. (Nem lett.:))

És akkor jöjjön is a kis beszámoló...
Mikor megérkeztünk nem igazán voltak turisták - szerencsére... elképesztő igényesség, odafigyelés, rend, és fegyelem uralkodott a városban. A parton mindig fel volt töltve a kézfertőtlenítő, a járda végig fel volt matricázva azzal kapcsolatosan, hogy tartsuk a távolságot, a hivatalos helyeken azonnali testhőmérséklet mérés, a járművek összes bejáratánál fertőtlenítőszer, minden üzlet bejáratánál szintén, minden csap nyitva hagyva a városban, hogy bármikor kezet lehessen mosni... stb.

blog3png

Az első hét inkább a hivatalos ügyintézésről szólt, ami igazi élmény marad számomra, mert mindent az év során elsajátított kis olasz tudásomból próbáltam intézni. Postai csomagfeladást, infószerzést, hivatalos papírokat... Imádtam az egészet, mert minden olyan közel volt, hogy az intézkedések közben a parton lehetett chillezni. :)

Különös egyébként, hogy éppen 2 év telt el, hogy felmondtam a reklámügynökségnél, ahol kreatívként dolgoztam. Ha valaki akkor azt mondja nekem, hogy 2 év múlva az olasz tengerparton fogok megjelenni a márkámmal, biztos nem hiszem el neki. (Ergo: #mondjatokfel ... :D ) Viccet félretéve, kemény munka és tudatosság nélkül nem sikerült volna.

A hivatalos ügyintézések mellett arra is szakítottunk időt, hogy készítsünk néhány fotót arról az új "mini" kollekcióról, amit kifejezetten a július 13-i eseményre csomóztam és varrtam.

3png

A SPIAGGIA a PHOENIX kollekció nyári kiegészítő kollekciója, amely a karantén utáni szabad, felelős és egyedi strandolásunkhoz nyújt különleges makramézott és varrott termékeket.
Úgy mint:
• maszkokat, óriás strandlepedőt makramé bojtokkal, makramézott füllel készített strandtáskát, csomóval behúzható naptej hordozót, napkorongot idéző makramé alátétet, a turistáskodó fotózáshoz nélkülözhetetlen makramé kamerapántot, tengerparti kagylóból készített karkötőt, a legfinomabb olasz borokhoz bortartót, az olasz portafortuna szellemisége alapján készített makramé szerencsekarkötőt, tengerparti makramézott felsőket vagy makramézott sarut. A parton napközben az emberek kis clutchokkal a kezükben sétálgatnak, ezért készült nálam is új clutch, ami egyébként béléssel, cipzzárral és fogantyúval kapható.

4png

A legnagyobb öröm talán a számomra az egészben az, hogy vannak, akik most az én termékeimmel sétálgatnak a parton, az én munkáimmal dekorálják a csodás olasz otthonukat... Ennél nekem nem is kell több, hogy a szívemből már néhány darabka ott él. Aztán ki tudja, még mit hoz a jövő. :)

Az esemény egyébként Északkelet-Olaszországban került megrendezésre, egy utcára a tengertől, a szabad ég alatt és azt hiszem én vagyok a legszerencsésebb, hogy lehetőséget kaptam a részvételre. Itt állítottam fel először a Makramé Angyalszárnyat is, amelyről már a napokban olvashattatok. Az eddigi legkomolyabb munkám, amely az eseményen fotófalként működött, a középső fotón épp egy vásárlómat láthatjátok előtte.

6png
Az első képen a parton csomózgatva készülődtem még a vásárt megelőző napokban... Most sem panaszkodhatok, de azt hiszem el tudnám viselni, ha minden nap ilyen körülmények között dolgozhatnék... :)

Az event után hátraldőtem én is kicsit, úgyhogy az utolsó napok tényleg a pihenésről szóltak, ami eléggé rám fért már. :) Imádtam képeket készíteni is arról, ami éppen megfogott, ebből néhány:

falpng

Végezetül, hálásan köszönöm azoknak, akik az olasz munkaút alatt is támogattak megrendelésükkel, vagy azzal, hogy követték a sztorijaimat vagy csak velem voltak gondolatban! 

Azok, akik rendeltek tőlem a 2 hét során, ajándék szuvenírt és fini cukorkát is kapnak a kis csodacsomagjukba! :)
Köszönöm Nektek!
Ölelés, 
 D

Ui.: még több képért lapozgassátok a SPIAGGA fotóit.